Árpád-házi Szent Erzsébet
Szent Erzsébet az egyetlen Árpád-házi szent, akinek kultusza Európa-szerte elterjedt. Sárospatakon született 1207-ben. Az Érdy kódexből annyit tudunk, hogy 1210-ben született (vagy legalábbis ahhoz közeli időpontban). Apja II. András magyar király, anyja a Bánk bánból ismert merániai Gertrúd volt. Négyévesen eljegyezték Thüringia leendő grófjával, és attól kezdve az ifjú menyasszonyt német földön nevelték, hogy időben hozzászokhasson az ottani kulturális élethez. Eredetileg Hermann menyasszonya volt, de az ifjú gróf meghalt, így annak öccse, Lajos lett Erzsébet férje. Házasságukról azt olvassuk, hogy boldogságban, összhangban éltek (az akkori társadalmi szokások ellenére lovon kísérte a férjét, egy asztalnál étkeztek). Férje 1227-ben szentföldi hadjáratra indult, de útközben meghalt.
Legendájából úgy ismerjük meg Erzsébetet, mint aki már gyerekkorában „nagy gondot visel a szegényekre”. Házassága alatt is böjtölt, imádkozott, továbbra is segítette a szegényeket, betegeket, rászorulókat. Ahogy XVI. Benedek pápa fogalmazott: „A szegények szolgálatának szentelte magát...”. Férje halála után még jobban elmerült a vezeklő életmódban, gyerekeivel elhagyta Wartburgot, a ferences harmadrend tagja lett. Özvegyi jussából kórházat rendezett be, ő maga is betegápolóként dolgozott. Mindössze huszonnégy éves volt, amikor megbetegedett és 1231 novemberében meghalt. Négy évvel később avatta szentté IX. Gergely pápa.
Szent Erzsébet életrajzi legendájában sok olyan elem található, amitől ma távol érezzük magunkat. Ha azonban életrajza valós elemeit nézzük, egy energikus, bátor lányt, fiatalasszonyt látunk, aki szembeszállt kora uralkodó osztályára kötelező konvenciókkal. Saját korában a fényűző, üres életet élőknek nyújtott példát, ma is a karitatív szeretet szentje. A liturgikus emléknapjához közel eső vasárnapon, a gyulafehérvári főegyházmegye területén ebben az évben advent I. vasárnapján (november 27.) gyűjtést rendeznek a rászorulók javára.
