A Biblia Istene teljesen különbözik az ókori közel-keleti istenségektől. Ezek rendeltetése volt szentesíteni a fennálló gazdasági és társadalmi rendet. Az ókori Közel-Kelet kutatói közül sokan úgy gondolják, hogy a nagy kánaáni városállamok pusztulásának egyik oka egy vallási újítás lehetett. A kánaáni városállamokat két egymástól jól elkülöníthető városrész jellemezte. Mindegyikben volt egy ún. alsóváros és egy felsőváros. Az alsóváros lakói egyszerű földművesek, kézművesek és kereskedők voltak. Ebben a területileg nagyobb kiterjedésű, létszámban nagyobb lakossággal rendelkező városrészben mégis kevesebb volt a politikai és vallási hatalom. A felsőváros lakói gazdag és hatalommal rendelkező emberek voltak. Itt lakott a király és udvara, a befolyásos arisztokrácia. Itt kapott helyet a város istenségeinek a temploma, amely amolyan királyi szentélyként az ő érdekeit szolgálta. A felsőpapság része volt ennek a társadalmi berendezkedésnek. Ezekben a társadalmakban a vallás kiszolgálta a mindenkori hatalmat. Feladata abban merült ki, hogy szentesítse a sokszor igazságtalan és elnyomó társadalmi rendet.
Amikor az izraeliták elfoglalták Kánaán hegyvidékét, azt lehet mondani, hogy amolyan ellentársadalmat hoztak létre. A Biblia Istene már nem a gazdagok és a felső társadalmi réteg biztosítékaként mutatkozik be, hanem olyan Istenként, aki törődik azzal, ami a szegényekkel és a kisemmizettekkel történik. Izrael Istene már nem a hatalmasok, hanem a védtelenek oldalán áll. Hiszen erről szól az egész üdvtörténet. Izrael rabszolgaként élt Egyiptomban, a szolgaság házában. Az egyiptomi társadalom legalsó szintjén, uraik kénye-kedvének kiszolgáltatva éltek Jákob utódai, akiknek csak egyetlen menedékük maradt, atyáik Istene. Az izraeliták röviden így foglalják össze szabadításuk és néppé válásuk rövid történetét: Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált. Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és kemény szolgaságba vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, s az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és szorongatottságunkat. Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében. Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot (MTörv 26,5–9.)
Bibliában nincs helye a kaszárnyaszellemnek. Akik katonai szolgálaton voltak, azok tudják, hogy a kopaszokat csak azért szívatták és kínozták, mert az ún. veteránoknak néhány hete még ugyanaz jutott. Sokan csak ebben a keretben tudtak gondolkodni: minket is ugrattak és szívattak, adjuk vissza most a kezdő kopaszoknak.
Ezzel szemben a Tízparancsolat szavaiban maga Isten így rendelkezik: A hetedik nap azonban a nyugalom napja, az Úré, a te Istenedé. Akkor hát ne dolgozz, se te, se fi ad, se lányod, sem szolgád, sem szolgálód, sem ökröd, sem szamarad, sem semmiféle állatod, sem a házadban tartózkodó idegen, hogy szolgád és szolgálód is pihenhessen, mint te magad. Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett. Azért parancsolta meg az Úr, a te Istened a szombat megülését. (MTörv 5,14–15)
A szombati munkaszünet azonban nem csak az izraelitákra vonatkozott, hanem az idegenekre és a rabszolgákra egyaránt. Izraelt mintegy emlékeztetik a Tízparancsolat szavai, hogy nem élhet kaszárnyaszellem szerint. Amit mi kaptunk az egyiptomiaktól, hadd adjuk vissza a mi rabszolgáinknak.
Évszázadokkal később Ámosz próféta ugyancsak a Tízparancsolat értelmében tiltakozik a társadalmat átszövő és abban fennálló visszásságok ellen. A próféta nagy társadalmi és gazdasági változásoknak a szemtanúja. A korábbi társadalmi berendezkedés, amelyben többnyire egymással egyenlően éltek az emberek, eltűnőben volt. Helyét átvette a társadalom rétegződése. Egy esetleges szárazságot és éhínséget egy szegény család csak úgy tudott átvészelni, ha kölcsönt vettek fel a gazdagoktól. Ha meg nem tudták visszafizetni a kölcsönvett gabonát, olajt, adósrabszolga lett belőlük. Egy ilyen társadalmat, amely nem törődik a szegényeivel és a bajbajutottakkal, amelyben eladják a szegényt egy pár saruért, annak Isten előbb vagy utóbb véget fog vetni. Ez áll a mai társadalmakra is.
A Biblia nem kommunista elveket szorgalmaz. Nem erőszakkal akarja megvalósítani a szegények ügyét, hanem a szolidaritás által. Ahol ez elvész, ott Isten szolgáinak tiltakozniuk kell. Nagy Szent Gergely pápa így tanít: „Azért, hogy az embereknek haláluk után valami a kezükben legyen, haláluk előtt tegyék gazdagságukat a szegények kezébe.”
Oláh Zoltán, Vasárnap, 38. szám
