… kevesen vannak, akik üdvözülnek?
Oligo-szótéria?
Oligarchia, ez a szó jutott eszembe, amikor görögül is elolvastam a mai evangéliumot. A megfogalmazott és Jézushoz intézett kérdés igencsak emlékeztet bizonyos politikai berendezkedések meghatározásában használt fogalomra. Az oligarchia görög szó, mely az oligos (kevés) és archia (uralom) szavakból tevődik öszsze. Azt a politikai berendezkedést szokás ezzel a fogalommal jelölni, amiben kevesen tartják kezükben a politikai hatalmat. Arisztotelész szerint az oligarchia azon kevesek uralma, aki nem kiválóságuk, hanem vagyonuk alapján kerültek a vezető rétegbe. Modern időkben még negatívabb lett ennek a fogalomnak a tartalma. Olyan államhatalommal párhuzamos szervezetek jelölésére használják, amelyekben maffia jellegű csoportok a tényleges uralommal rendelkeznek. Az oligarchiában a népnek csak látszólag, ténylegesen azonban nincs semmi beleszólása az ország ügyeinek kormányzásába. „Nép boldogságának csak az Istentől és emberektől elátkozott oligarcha lehet irigye” – állítja Kölcsey Ferenc. A magyar nyelv használatának szónoklatai adtak igazi lökést a Pozsonyban ülésező országgyűlésben. Az oligarchia mintájára megformálható az oligo(n)-szótéria azaz kevesek üdvössége.
Jézus Jeruzsálem felé tart, abba a városba, amely megváltó halálának és feltámadásának a helyszíne. Kortárs hallgatói közül az egyik olyan kérdést fogalmaz meg, ami az akkori zsidóságot és a mindenkori embert igen mélyen nyugtalanítja. Sokan vagy kevesen vannak, akik üdvözülnek? Kr. u. 100 körül keletkezett Ezdrás apokalipszise, amiben hasonló gondolatok gyakran megfogalmazódnak. „A Magasságbeli a világot sokak számára készítette, a jövőt azonban keveseknek.” (vö. 4Ezdr 8,1) „Sokan vannak a teremtmények, kevesen az üdvözültek.” (vö. Ezdr 8,3) Így beszél Ezdrás látnok: „Most látom, hogy keveseknek lesz részük örvendezésben, ám sokaknak kínzásban az eljövendő világban.”
A kisebb vallásos csoportok mindig is hajlanak az oligo(n)- szótériára, azaz annak hangoztatására, hogy csak kevesen üdvözülnek. Csak a saját csoportjuknak van esélye az üdvösségre, mások legfeljebb csak az Isten büntetésével számolhatnak. Azon nem szabad csodálkoznunk, hogy a fent idézett Ezdrás apokalipszisében ilyen gondolatok fogalmazódnak meg, hiszen a zsidóságnak saját szülőföldjén sokszor kellett szembesülnie idegen hatalommal, kultúrával és vallással. Sajnos ezek a találkozások nem voltak örömteli pillanatok, gyakran a zsidó kisebbség kicsúfolására és megvetésére ment ki a játék. Az igazi fordulatot ebben a fajta gondolkodásban Jézus tanítása hozza. Ő nem egy kis szektának az alapítója, mint pl. az Igazság Tanítója, aki kb. 150 évvel korábban a Holt-tenger nyugati partján hozott létre egy radikális vallási mozgalmat, amely hátat fordított a megvesztegethető és idegen hatalmakkal paktáló jeruzsálemi főpapságnak. Az esszénusok teljesen elkülönültek a többségtől, saját liturgikus naptáruk volt. Jézus hallgatóit is érdekli ez a kérdése. Talán a kortárs hallgatók arra számítottak, hogy Jézus valami hasonlót fog mondani: „Aki követ engem, tanítványaim köréhez tartozik, csak az fog üdvözülni.” Jézus többes számban megfogalmazott válaszát már nem csupán a kérdezősködőhöz intézi, hanem minden hallgatóhoz. „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.” Jézus ebben a kérdésben nem a létszámot tartja mérvadónak, hanem azt az őszinte törekvést, sőt küzdelmet, amellyel az ember törekszik bejutni Isten országába. Ez a kérdés érdekli a mai embert is. Mennyire felháborítónak tartjuk már azt, hogyha egy futballstadionba vagy egy koncertre nehezen lehet bejutni, mert a szervezők nem számolnak azzal, hogy mindenki utolsó percben érkezik az annyira áhított rendezvényre. Itt azonban a szűk kapu nem rendezői hiba. Máté evangélista is hasonló mondást örökített meg Jézustól: A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják. (Mt 7,13–14)
Jézus egy példázattal is szemlélteti ezt az igazságot. Meghökkentő párbeszéd alakul ki a ház ura és a kinnrekedtek között. Ők igen, a ház ura viszont nem ismeri őket, annak ellenére, hogy állítólag vele ettek és ittak és az ő utcáikon tanított. Mindez nem elég a szűk kapun való bemenetelhez. Legyen figyelmeztetés számunkra is, nem elég szajkózni: „Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál.” Nem elég ma sem az üdvösséghez a keresztelési és bérmálási igazolványunk. Ezek örök üdvösségünk gondviselésnek köszönhető kezdetei, de nem belépőjegyek a szűk kapun. A Jelenések könyvének alapján remélhetőleg megszámlálhatatlan (vö. Jel 7,9) lesz az üdvözültek száma. De ez ne tétlenségre, hitbeli lanyhaságra, hanem nagyobb buzgalomra sarkalljon minket.
Oláh Zoltán, Vasárnap, 34. szám
