Az erdélyi hitvallásos magyar iskolát, álljon a falvak mélyén vagy városok ormán, csak így tudjuk elképzelni: szélesre tárt ajtókkal, melyeken ki- és beáramlik az élet.
Az emberi szenvedélyek és a gépek a minapi gigászi küzdelmében véres cafatokká szakadoztak mind az élet velejéül, mind a társadalom szerkezetéül szánt elméletek. S az irtózatos próbatétel alatt végképp csődbe jutott a nevelés nagyképű iránya is, mely bölcseletében romlatlan emberi természetről, a tudomány látható eredményeitől megkísértve pedig az ember mindenhatóságáról ábrándozott. A pokoli torna idején olyan vak ösztönök ragadták meg az embert, és a tudás azt ösztönöktől elragadott ember kezében olyan gonosz eszköznek bizonyult, és a kettő – a szédültes tudás és a féktelen ösztön – együtt olyan poklokon hurcolta keresztül az istenné levésről képzelődő földi férget, hogy akarva, nem akarva be kellett látnia, hogy romlatlan emberi természet nincs, s következéskép a tudás mérhetetlen ereje csak a megnevelt, a nyers ösztönöktől megszabadított ember kezébe való lehet. A belátás nyomán világszerte megindult az új irány keresése, és a korábbi tapasztalatok felhasználásával a kísérletezések alapján leszűrt eredményekből lassanként kibontakoztak az új iskola körvonalai. A csak tudásra törekvő, az értelem művelését egyoldalúan hangsúlyozó tanító irány helyébe az értelem, akarat és kedély együttes és arányos fejlesztését célzó nevelő irány nyomult előtérbe. A neveléstudomány új álláspontja szerint az iskola legnagyobb gondja már nem az, hogy a tudás mindenáron való hajszolásával az ismeretek fakírjává nyomorítsa az életre tátongó emberfiókák szomjas lelkét, hanem az, hogy az egész embert nevelje, az értelem képzésével legalább arányosan edzetté és hajlékonnyá tegye az akaratot is, megnemesítse és kitágítsa az érzelmi világot is.
Az új iskola elveivel és módszereivel erőfeszítések árán is meg kellett ismerkednünk, hiszen nekünk, és különösen itt, egész és egészséges testű-lelkű emberekre van szükségünk. E feladat egyik része mellett azonban ugyanolyan követelő hangsúllyal jelentkezett a másik: a nevelés kiszélesítése. Hogy iskoláink a gyermekek nyüzsgő csoportjai mellett falaik közé fogadják, tovább támogassák, neveljék s a nélkülözhetetlen ismeretek öröméhez hozzásegítsék az élet csuszamlós útjaira kiérkezett felnőtteket is. Népünk elmaradottsága megszégyenítő. Iparban, kereskedelemben nem bírja el a nyugati versenyt. Gazdasági szervezettsége nincs, vagy ami van, erőszakolt és kezdetleges. A földművelésben sem jutott sokkal tovább a faeke kicserélésénél. S szemünk láttára, nap-nap után, újabb bűnök marcangolnak bele: az anyák ritkábban szülnek, az alkohol már anyaméhben is mérgezi a jövő nemzedéket, leányaink kerítők karmai között, ifjaink kocsmák gőzében züllenek el. Az öntudatos népi magatartást pedig hazudjuk, ha állítjuk. Tökéletlen politikai megnyilatkozásokat még időről-időre ki lehet erőszakolni, de a közös érdekeket látó és azokat némán szolgáló egységes lelkület és öntudat hiányzik. Intézményeinket sorban porba lehet ontani, tanítóinkat, tanárainkat, papjainkat, tisztviselőinket, népünket külön-külön bármilyen megpróbáltatás érheti, anélkül, hogy a nép közössége védelemre rándulna. Itt végzetesen komoly, halaszthatatlan tennivalók vannak s ezeket elsősorban megint az iskolának kell vállalnia. Ilyen helyzetben az elefántcsonttorony bűnös fényűzés. Egész oktatásügyünknek és a reáfordított sok anyagi és erkölcsi erőfeszítésnek csak akkor van értelme, ha az elemi iskola a falu apraját és nagyját majdnem egyforma gonddal foglalkoztatja, műveli, és ha a középiskola öncélú zártságából szintén kilép, nevelői testülete a környék művelődésének irányítójává lesz, kidolgozott szempontú rendszerével pedig növendékeit az elérhető legjobb egyéni előkészítés mellett keresztény népi közösségünk számára is öntudatos munkásoknak neveli.
És iskoláink kezdték feltárni az ajtókat. Nevelőtestületünk többi gondja mellé iskolai hivatásának korszerű ellátása érdekében vállalta az új módszer megtanulását, és nélkülözései ellenére a nagy népi érdekek szolgálatában, kifelé az iskolán kívül is kezdi a tanítást. Indulóban van a tervszerű nevelés és népnevelés. Azonban még egy tényezőre elengedhetetlen szükség van. A nevelés mind az iskolában, mind az iskolán kívüli népművelés keretében csak akkor eredményes, ha támogatja a család is. Ha iskola és család, népnevelő és szülő együtt működnek, karöltve fogják és vezetik a fejlődő lelket. A szülők közömbössége és meg nem értése miatt elég sokszor kárba vész az iskola minden fáradtsága. Ma különösen hajlamosak, hogy a nevelést teljesen az iskolára hagyják, sőt arra is, hogy az iskola munkáját lebecsüljék és gáncsolják. A családot tehát a nevelés nagy célja miatt sem szabad figyelmünkből kiejtenünk. A család és az iskola szorosabb kapcsolatának megteremtését azonban nálunk igen figyelemreméltó más szempontok is sürgetik. Ki kell tárnunk iskoláink ajtóit a szülői értekezletek rendszeresítésével a szülők előtt, hogy az ott folyó munkát közelről lássák, a gyermekükre fordított gondot személyesen tapasztalják. És ki kell tárnunk az iskolán kívüli népnevelés vállalásával általában a felnőttek előtt, hogy a velük való törődés, a sorsukban való osztozás tevékeny és hasznos kifejezésével a nevelőmunka értékelésére megtanítsuk. És szülőt és felnőttet az iskola hatása alá kell vonnunk azért, hogy minél többen legyenek, akik műveltségünk értékeit s nevelésünk eredményeit az iskoláink körén kívül maradt tömegekhez is elviszik. Gyermekeink nyolcvan százaléka nem jár hitvallásos iskolába, erről a százalékról pedig nem mondhatunk le. S ezt a feladatot is csak az iskolán kívüli tervszerűen folyó népnevelés és a családi körben az öntudatos, megnevelt szülő láthatja el. Iskoláinkat szélesre kell tárnunk, és nevelőinknek, bármilyen címen és bárhol működjenek, az erdélyi iskola sajátos hivatásával tisztába kell jönniük: minden egyes iskolának és minden egyes nevelőnek az előírásokkal meghúzott munkakörön túl a lehető legnagyobb sugarú területet kell átfognia, hogy megtegye azt a kötelességet, amelyet helyzetünk és az idők parancsolnak.
(Erdélyi Iskola, 1935/36, I. évf. 1-2. szám, 1-2. l.)
