Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció előírásait szem előtt tartva arra buzdítom Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy a húsvéti ünnepkört a járványhelyzet következtében helyi szinten hozott állami rendelkezések figyelembe vételével és azokat betartva ünnepeljék. Tisztelettel kérem, hogy a plébánia területén érvényes állami rendelkezésekről felelősségteljesen és gyakran tájékozódjanak, valamint rendszeresen tájékoztassák erről a híveket is.

1. Nagy elővigyázatossággal és figyelemmel szervezzük meg a liturgiát, szigorúan betartva azokat az előírásokat, amelyek általánosan érvényesek: maszk viselése, távolság megtartása, kézfertőtlenítő használata. Figyeljünk a templomok szellőztetésére, valamit a padok, kilincsek és a használatban lévő liturgikus felszerelések gyakori fertőtlenítésére.

2. Szorgalmazzuk, hogy híveink is tartsák be az előírásokat, külön figyelmet fordítva a szentáldozásra (csak kézbe áldoztatunk). Kérjük híveinket, hogy az áldozáshoz való felsorakozásnál tartsák meg a megfelelő távolságot.

3. A liturgikus ünnepléseknél igazodjunk a rubrikákhoz, figyelve az alábbiakra:
- a szokásos körmeneteket nem tartjuk meg sem virágvasárnap, sem húsvét éjszakáján, mivel a vonulás alatt, illetve a kijáratoknál nehezen biztosítható a távolság megtartása.
- nagycsütörtökön az Utolsó Vacsora emlékére tartott szentmisén a lábmosás szertartása elmarad.
- nagypénteken Urunk szenvedésére és halálára való emlékezésen a keresztet csak a főcelebráns csókolja meg, a hívek a kereszt hódolatát annak érintése nélkül végezzék, például fejhajtással, vagy helyükön maradva letérdelve és csendet tartva, miközben a celebráló pap felemeli a keresztet.
- a nagypénteki szertartásban a tíz egyetemes könyörgés után a járvány idejére közölt és az elmúlt évben is használt tizenegyedik könyörgést is imádkozzuk el. (lásd melléklet)
- a templomi kórusok szolgálata csak akkor megengedett, ha az nem veszélyezteti a körülöttük lévő hívek egészségét.
- áldoztatásnál az áldoztató viseljen maszkot, kezeit gondosan fertőtlenítse áldoztatás előtt és után is.
4. A húsvéti vigília időpontját úgy határozzuk meg, hogy híveink biztonságban hazaérhessenek az éjszakai kijárási tilalom kezdetéig.
5. Főleg virágvasárnap és húsvétvasárnap, ahol lehetséges és szükséges, egy szentmise helyett mutassunk be kettőt, illetve biztosítsunk lehetőséget a szentmise követésére a templomon kívül is, ahol ez megoldható.

(részet a 2021./IV. érseki körlevélből)

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!