Eddig tizennégy alkalommal került sor az immár hagyomá­nyosnak számító háromnapos zarándoklatra, amely Áron püspök életének legfontosabb állomásait járja be: a szülőfalu Csíkszent­domokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár. Mindezt olyan helyszínek egészítik ki, mint a dési ferences kolostor, a szászrégeni és a kapnikbányai plébániatemplom. A mostani – 2018. július 2. és 4. között sorrakerülő – zarándokutat is Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vezeti. Nem marad el a meglepetés sem, amely ezúttal is új és eltérő a korábbiaktól.

Az egyes helyszíneken történő szakszerű idegenvezetések, az Áron püspökhöz fűződő személyes élmények megosztása, a szervezők alapos és minden alkalommal naprakész ismertetője mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a zarándoklat három napja alatt a résztvevők megismerhessék szentéletű püspökünk életét, tanítását és példáját.

A programban minden nap központi helyet kap az Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá és szentté avatásáért felajánlott közös imádság és szentmiseáldozat.

  • Részvételi díj: 390 RON, ami magába foglalja az utazást, a szállást és az étkezéseket.
  • Az autóbusz Székelyudvarhelyről indul és, Csíkszeredán is áthaladva, útközben felveszi azokat, akik ezt kérik.
  • Jelentkezés és információ: Ferencz Kornélia (ferenczk@yahoo.com, Tel.: 0726-107.002), vagy Szász Nóra (Tel.: 0744-472.178).
  • Jelentkezési határidő: amíg a helyek be nem telnek.

*      *      *

Első nap, hétfő (július 2.)
szendvics-reggeli a buszon, Csíkdánfalva (szentmise); Csíkszentdomokos: Márton Áron Múzeum, szülői ház és plébániatemplom (ebéd)
– Gyergyószentmiklós, Gyergyóditró útvonalon, Szászrégen megállóval, este megérkezés Máramarosszigetre (vacsora és szállás)

Második nap, kedd (július 3.)
– Máramarossziget: reggeli után börtönmúzeum, délben szentmise (plébániatemplom)
ebéd után szegények temetője
– Kapnikbánya: plébániatemplom meglátogatása
– Dés: közös esti ima a ferencesekkel (vacsora)
– megérkezés Kolozsvárra (szállás)

Harmadik nap, szerda (július 4.)
– Kolozsvár: szentmise
– piarista templom, Báthory-Apor líceum (reggeli)
– Gyulafehérvár: érseki palota, udvar és kert; székesegyház (ebéd)
– este visszaérkezés Csíkszeredába/Székelyudvarhelyre

Márton Áron kezdőoldal 
Aktuális: hírek, események

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!