Szeptember 8. és 10. között tizennegyedik alkalommal került sor arra a zarándokútra, amelynek célja jobban és a lehető leghitelesebben megismerni Isten szolgája Márton Áron püspök életét, tanítását és életpéldáját. A Kovács Gergely atya, Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa által szervezett és vezetett zarándoklatnak főbb állomáshelyei: Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos, Szászrégen, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár és Gyulafehérvár.

A gyulafehérvári főegyházmegye 22 településéről érkezett zarándokok minden korosztályt képviseltek: az Áron püspök által megbérmált nyugdíjastól a nagy püspökkel soha nem találkozó egyetemistáig. Boldogemlékű püspökünknek a katolikus egyházon túlmutató tiszteletét tanúsítja a református és unitárius zarándokok részvétele.

A zarándoklatba Iochom Zsolt fényképei által nyújtunk bepillantást. A zarándoklat napjai szerint három albumba csoportosított fényképek az alábbi linkekre kattintva tekinthetőek meg:
- Az első nap fényképei
- A második nap fényképei
- A harmadik nap fényképei

*     *     *

Első nap, péntek (szeptember 8.)
– Csíkdánfalva: szentmise 

Csík­szentdomokos: szülői ház és templom
– Gyergyószentmiklós-Gyergyóditró útvonalon, Szászrégen megállóval, este megérkezés Máramarosszigetre

Második nap, szombat (szeptember 9.)
– Máramarossziget: börtönmúzeum majd szentmise a plébániatemplomban
– ebéd után szegények temetőjének felkeresése
– Kapnikbánya: plébániatemplom meglátogatása
– Dés: közös esti ima a ferences atyákkal
– megérkezés Kolozsvárra

Harmadik nap, vasárnap (szeptember 10.)
– Kolozsvár: piarista templom és Báthory-Apor líceum meglátogatása
 szentmise a Szent Mihály-templomban
– Gyulafehérvár: püspöki palota, udvar és kert; székesegyház
– este visszaérkezés Csíksomlyóra

Kapcsolódó:
A zarándoklat meghirdetése

Márton Áron kezdőoldal 
Aktuális: hírek, események

 

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!