Székesegyházi búcsú és Márton Áron ünnepség Gyulafehérváron
Szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén, délelőtt 11 órától kezdődik Gyulafehérváron a búcsús szentmise, melynek főcelebránsa Miguel Maury Buendía érsek, romániai apostoli nuncius. Közvetlenül a szentmise után lesz annak a kőszarkofágnak a megáldása, amelybe Áron püspök földi maradványai kerültek áthelyezésre a székesegyház kriptájából.
Szeretettel hívják a főegyházmegye papságát és híveit, hogy minél többen vegyenek részt e jeles ünnepségen. A szervezett plébániai csoportoknak utazási támogatást biztosítanak, mely a költség 40-60%-áig terjedhet, az igénylés elbírálása után. Szentmise végén a papokat ebédre várják a teológiai intézetben, a híveket kaláccsal kínálják meg a székesegyház előtt.
Az ünnepséget a Duna Televízió élőben közvetíti. Mindazok, akik nem tudnak elzarándokolni Gyulafehérvárra, a szentmisébe bekapcsolódhatnak a Duna Televízión keresztül, vagy a Seminarium Incarnatae Sapientiae YouTube csatornáján.
 

Imakilenced Márton Áron püspök boldoggá avatásáért
Szeptember 29-én van Isten szolgája Márton Áron püspök halálának 36. évfordulója. Az idei ünnep kiemelkedő eseménye lesz a Kegyelmes Úr földi maradványait tartalmazó kőszarkofág megáldása.
Erre az eseményre közös imádsággal készül a főegyházmegye: Jakubinyi György érsek szeptember 20. és 28. között végzendő imakilencedre hívja meg a papságot és a híveket. A novéna végzése történhet a szentmise befejezése után, vagy külön ájtatosság formájában, a 1294/2016 számú érseki körlevélhez mellékelt vázlat szerint, amely innen is letölthető.

A kilenced szövegét tartalmazó Imádkozzunk Áron püspökkel! imakönyvet a Verbum Egyesület kolozsvári székhelyén (Albert Einstein u. 2), illetve telefonon (0264-596.478, 0740-937.116), faxon (0264-450.747) vagy emailben (terjesztes@verbumkiado.ro) lehet megrendelni, 5 lejes egységáron.

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!