Jakubinyi György írása a Keresztény Szó 1991. január 6-i számából (a Mt 2,1-12 alapján):

Vízkereszt ünnepének három tárgya is volt: a napkeleti bölcsek hódolata, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban és első csodája a kánai menyegzőn. Idővel megkeresztelkedésének kü­lön ünnepet szenteltek (a következő vasárnap), a kánai menyegzőt pedig már csak a zsolozsma említi.

Így ma már a vízkereszti olvasmányok mind ugyanazt hirdetik: a napkeleti bölcsek hó­dolata elővételezi Jézus istenségének egyetemes kinyilatkoztatását. A bölcsek személyében a nem zsidó népek is - az egész világ képviseleté­ben - hódolnak a világ Megváltója előtt (erre utal az olvasmány és a szentlecke is: Iz 60,1-6 és Ef 3,2-3; 5-6).

A bölcsek mindig foglalkoztatták a keresz­ténység képzeletvilágát. A Szentírás nem nevezi meg hazájukat, sem számukat, sem nevüket. Bölcseknek nevezi őket, a görögben „mágusok”, ami éppen keleti csillagjóst jelent. A feltevések szerint keleti - mezopotámiai - csillagjósok/csil­lagászok voltak, esetleg királyi udvarban. A rendkívüli égi tüneményből tudományuk alap­ján következtettek arra, hogy a Szentföldön a zsidó nép körében meg kellett születnie a Meg­váltónak. Krisztus idejében nagy volt a várako­zás. A pogány népek is valamilyen világmegváltóban reméltek.

A hagyomány idővel szeretett volna ponto­sabb adatokat szerezni a bölcsekre vonatkozó­lag. Mivel háromféle ajándékot hoztak, feltételezték, hogy hárman voltak. De erre vo­natkozólag sincs egyöntetű hagyomány. Egy időben még tizenkét bölcsről beszéltek! A ma általánosan használt nevek keleti eredetűek (Gáspár = kincstárnok, Menyhért = fény királya, Boldizsár = Bél isten, védd a királyt). A népi elképzelésben három emberfajt képviseltek. Először Arles-i Szent Caesarius püspök (+542) nevezte őket királyoknak egy vízkereszti beszé­dében. Mindez üdvtörténeti szempontból nem is fontos. Példájuk mutatja, hogy Isten mindenki­hez úgy szól, hogy megértse. Pl. a halász Pétert is a csodás halfogással készteti gondolkodásra. A keleti bölcsek megértették az isteni üzenetet és követték. Ők Jézus első nem zsidó hódolói, első apostolai, mert hazájukba visszatérve meg­vitték a Megváltó születésének örömhírét földieiknek is.

Heródes király (Kr.e. 40 - Kr.u. 4) betegesen féltet­te trónját. Feleségét, fiait, rokonsága egy részét is kiirtotta. Nem csoda, hogy egész Jeruzsálem megrémül, amikor ismeretlen újszülött királyt keresnek, mert újabb vérengzéstől tartanak. He­ródes a főpapokhoz fordul. Csak egy főpap volt, de Heródes olyan gyakran váltogatta őket, hogy egyszerre több letett főpap tagja is volt a tanács­nak. A papi főtanács ismeri a Szentírást, a jöven­döléseket, és meg tudja mutatni a helyes utat Jézushoz, de ők maguk nem követik. Eszményi helyzet, ha a pap élete és tanítása teljes össz­hangban van. De a pap tanítása akkor is igaz, ha, ő maga nem éli teljesen azt. A pap tanítása ugyanis nem sajátja, hanem az Egyházé, vég­eredményben a Krisztusé.

A bölcseket a betlehemi csillag vezeti. Mai napig találgatják, hogy mi lehetett. Olyan csillag ugyanis, amilyen az evangéliumban szerepel, nincs a természetben: megy, megáll, eltűnik stb. Miről van szó? Isten külön csodát tett? Vagy valamilyen rendkívüli természetes csillagászati jelenségről van szó, amelyet az evangélista népiesen, nagyítva ad elő: üstökös, vagy két csillag időnként fellépő konjunkciója (a földről egynek látszanak)? Nem tudjuk eldönteni, de ez sem lényeges hitünk szempontjából. Biztos az, hogy Isten úgy szólt a bölcsekhez, hogy azok megér­tették: eljött közénk a Megváltó.

A bölcsek azt hiszik, hogy újszülött királyt palotában kell keresni. Csak az égi jel nyomán jutnak el az igazi Gyermekhez, teljes szegény­ségben. A világ ma is tele van istenkeresőkkel. De nem mindegy, hol keresik őt. Palotákban, jólétben, vagy városvégi nyomornegyedben? Is­ten mindenütt jelen van, tehát mindenütt megta­lálható. De a szegényes betlehemi éjszaka óta tudjuk, hogy Jézus azonosítja magát szenvedő embertársunkkal. A szükséget szenvedő feleba­rátban ismerhetjük fel legkönnyebben azt a Jé­zust, aki minket keres. Csak azért kereshetjük mi is őt, mert ő már előbb ránk talált és a kereszt­ségben nevünkön szólított.

Gyermek egyedül nincs, mellette van édes­anyja (vagy valaki, aki az anyját helyettesíti). Jézus elképzelhetetlen Mária nélkül. Katolikus Mária-tiszteletünk nem öncél, mert Jézushoz ve­zet. A Fiú megbecsülését jelenti, ha Anyját tisz­teletben részesítik.

A hármas ajándék jelentőségét a házszentelési ima is kifejezi: „aranyat a nagy királynak, tömjént az igaz Istennek, és mirhát az ő teme­tésére”. Királyi ajándékokról van szó. A szentatyák már lelki értelmet tulajdonítottak nekik: a szeretet aranya, az ima tömjéné és az áldozatos irgalmasság mirhája. Mi sem mehetünk ajándék nélkül a jászolhoz. Ha ezeket a jelképes ajándé­kokat visszük, örömöt okozunk újszülött Meg­váltónknak és Anyjának, másokat és magunkat is boldoggá tesszük.

(Forrás: Keresztény Szó, II. évfolyam, 1. szám. 1991. január 6., Vasárnapi örömhír rovat. Fotó: A háromkirályok imádása a ravennai Sant'Apollinare Nuovo bazilika mozaikján, 6–7. század.)