Az anyagiak múlékony voltát aligha érzékelhette jobban az ember több évezredes történelme folyamán, mint a mai globalizált világban. Bárhol és bármi történik politikai szinten, arra a gazdaság is reagál. Vagy inkább a pénzgazdaság diktálja a politikai döntéseket. Aztán csodálkozunk azon, hogy milyen ravasz és embertelen pénzgazdasági struktúrákat hozunk létre. Hány ember nehezen megtakarított pénzét nyelték el a kilencvenes évek kezdetén a szélhámos, magukat banknak tituláló, a szervezett bűnözés határát súroló pénzintézmények? Manapság meg a bankok az embert már nem takarékosságra ösztönzik, hanem a hitelre. Hitelből élni valamikor szégyen volt, most menő dolog. Olcsóbb hitelből költekezni, mint a megtakarított pénzből.

Bárhogy is álljon a dolog, a mai olvasmányok arra intenek, hogy ne tulajdonítsunk több jelentőséget az anyagiaknak, mint amennyit megérdemelnek, „… mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. Igaza van a Prédikátornak, nem érdemes kuporgatni, gyűjteni. Hiábavaló dolog. Inkább helyesen kell élni az anyagiakkal. A rendelkezésünkre álló földi javakkal törekedjünk úgy gazdálkodni, hogy más emberek gondjain is segítsünk. Milyen jó látni, hogy vannak tehetős keresztény emberek, akik jól sáfárkodnak a rájuk bízott javakkal, és milyen szomorú, amikor valaki csak kuporgat, mintha az anyagiak halmozása lenne életének egyetlen célja. Jézus így tanít: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy ha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.” (Lk 16,9)

A mai evangéliumban Jézust meglepő dologra kéri fel egy közelebbről meg nem nevezett ember: segítsen neki, hogy megkapja a neki kijáró örökséget. Nem volt szokatlan felkérni egy rabbit, hogy segítsen az örökség elosztásában. Közreműködésének azonban az volt a feltétele, hogy a vitapartnerek értsenek egyet a rabbi személyével. Ettől a zsidó szokástól eltérően itt csak az egyik, magát a sértett félként kiadó személy kéri fel Jézust egy méltányos „hagyatéki tárgyalás” levezetésére.

Jézus válaszában visszacsengenek az Ószövetségben Mózesnek szegezett kérdés szavai: „Ki tett meg téged főnökünkké és bíránkká?” (Kiv 2,14) Jézus elsősorban nem a földi jólétünket jött megvalósítani, hanem azon túl az örök és végső otthonunkat. Ugyanakkor a bíráskodásra való felkérés jó alkalom arra is, hogy Jézus elmondja az anyagiakra vonatkozó tanítását: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” (Lk 12,15)

Jézus példázata megvilágítja tanítását. A gazdag aratással számoló ember gondolkodását és magatartását saját monológjából ismerjük meg. Lukács evangéliumának egyik jellegzetessége, hogy a szereplők jellemét saját monológjukból ismerjük meg. A tékozló fiú (Lk 15,16–19), a hűtlen intéző (Lk 16,4), a gonosz bíró (Lk 18,4), az öntelt farizeus imája (18,11) ilyen monológ. Amikor az ember önmagába száll, akkor mintegy smink nélkül állnak előttünk igazi gondolatai. A gazdag ember gondolkodása nem tűnik elvetendőnek, hiszen nem akar egyebet, mint anyagi gondoktól mentes jövőt. „Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!”

A példázatban hirtelen és feltartóztathatatlanul tűnik fel az Isten. „Esztelen, még ma éjjel számon kérik az életed.” A jövőről való álmodozást ellenállást nem tűrő módon megszakítja Isten jelen idejű beszéde. A példázat embere örül a gazdag termést ígérő aratásnak, ám maga az Isten tart aratást. Igaz, szegényes a termés. Megérett az idő, a példázat emberétől sajnos már nincs mit várni. Az ember a csűrjeit készül lebontani, az Isten meg az ő házát bontja le. A példázat embere nem fogta fel, hogy élete csupán hitelkölcsön, amiről el kell számolnia Istennek. (Bölcs 15,8)

A saját jövőjéről és nyugalmáról álmodozó embert Isten esztelennek nevezi. A Biblia azokat nevezi esztelennek, akik gyakorlati életvitelükkel tagadják Isten létezését, akik nem számolnak Isten beavatkozásával. „Ahogy az ébredő elűzi az álomképet, Uram, úgy tünteted el árnyképüket, amikor fölkelsz” – mondja a zsoltáros az esztelenekről (Zsolt 73,20). A zsoltárokban előbukkanó „esztelenek” belső beszélgetései sem számolnak Istennel. Úgy gondolják, hogy Isten nem látja gonosz üzelmeiket.

Jézus arra int bennünket, hogy álmodjuk és tervezzük a jövőnket, de azt tegyük Istennel és ne nélküle. Másképp szappanbuborék módjára szétpattannak terveink és álmaink. 

Oláh Zoltán, Vasárnap, 31. szám