Beszélgetés Hegedűs Enikő művészettörténésszel

A csíksomlyói kegyszobor készítésének ötszázadik évfordulóján Jubileumi Mária évet hirdetett meg a csíksomlyói kegytemplom és kolostor. A kegyszobor koráról, lehetséges készítőiről és a Napbaöltözött Asszony jelképéről Hegedűs Enikő művészettörténészt kérdeztük.

Ötszáz éves a kegyszobor, de mint a ferencesek hangsúlyozták, ez egy kijelölt év, amikor a szobor fél évezredét ünnepeljük.  Honnan tudjuk, illetve tudhatjuk-e pontosan, hogy mikor készült?

Pontos dátumot nem lehet tudni, és ha magának a szobornak, mint alkotásnak nézzük a korát, akkor is csak analógiák alapján feltételezhetjük, hogy 16. század elején keletkezett. Ismeretlen a mester és a készítési hely is.  A somlyói szoborral hasonlóságot mutató csíkszentmártoni Madonna-szobor talapzatán az 1525-s évszám szerepel. Feltételezhető, hogy a kegyszobor ezt megelőzően készült.  Datálását Balogh Jolán az erdélyi reneszánszról írt tanulmányában az 1510-20-as években határozta meg. Őrá hivatkozik Boros Fortunát és Benedek Fidél is. A középkori Magyarország oltárművészetével foglalkozó kutatók álláspontjait összegezve, csupán azt mondhatjuk, hogy a csíksomlyói Mária-szobor 16. század első negyedében készült.

Mikor volt az első írott említése?

Muckenhaupt Erzsébet, a csíksomlyói régi ferences könyvtár kutatója hívta fel a figyelmet arra, hogy Losteiner Leonárd ferences rendtörténész 1776-1777-ben írt Kronológiájában, az 1624. évnél említést tesz a templomnak az évben készített leltáráról, amelyben szerepel egy Szűz Mária-oltár is. Viszont itt még nem egyértelmű, hogy ebben a kegyszoborról van-e szó. Szintén Losteiner ír az 1664. szeptember 26-án kelt szerződésről, amelyet a ferencesek egy brassói mesterrel, Nyerges Jánossal kötöttek. A főoltár és két mellékoltár készítését vállalta Nyerges, a ferencesek pedig kérik, hogy a főoltárhoz használjon fel egy régebbi, a templomban levő Mária-szobrot, valamint két kisebb női szent, Szent Katalin és Szent Borbála-szobrát. Egy későbbi, 18. századi metszetábrázolás alapján egyértelmű, hogy a 17. század második felében készült Mária-oltáron már a kegyszobor alakja áll. A Szűzanya feje fölött pedig két angyal tartotta a koronát. A két női szent szobra ma a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében van.

A 17. századi oltárok 1802-ig álltak, akkor bontották le a régi, későközépkori templomot és elkezdték az új templom alapozását.

Amikor két évvel ezelőtt megtisztította a szobrot, Mihály Ferenc megállapította, hogy eredetileg egy gyöngyökkel díszített, fából készült hajpánt volt a fején, ami magával a szoborral egykorú. A jelenleg látható tiarának, fából készült hármas korona pedig 17. századi munka. Díszítése hasonlít a csíkszentmártoni Mária szobor koronájához, ami 1675-ben készült. Feltételezhető, hogy a csíksomlyói Mária-szobor nem egy önmagában álló alkotás lehetett a 16. században sem. A korabeli oltárművészet ismeretében és a hozzánk közelebb álló, Erdélyben (Szászföldön és Csíkban) fennmaradt későközépkori oltárok példái alapján, véleményünk szerint egy ún. szárnyasoltárnak a része volt, annak a középszekrényében foglalhatott helyet. Legközelebbi példa erre a csíkmenasági oltár, ami a budapesti Nemzeti Galéria gyűjteményében található.  Mihály Ferenc restaurátor meglátása, hogy a hársfából készített szobor hátoldala a korabeli gyakorlatnak megfelelően kivájt volt. A szobor hátoldalához rögzített sugárkoszorút, az 1840-es években fenyőfából készítették, amikor a jelenleg is látható főoltár szerkezetét kialakították,1844-1848. között. Ekkor át is festették a kegyszobrot: a Szűzanya ruháján az eredeti vörös színre fehéret festettek, a palástot is újraaranyozták.

Olvastam feltételezéseket, melyek szerint Brassóban készülhetett…

Valóban ez megjelenik a szakirodalomban is. Viszont legutóbb Sarkadi Nagy Emese művészettörténész az erdélyi későközépkori oltárművészetről írt, 2012-ben angol nyelven megjelent tanulmánykötetében felhívja a figyelmet arra, hogy az erdélyi szász emlékanyag tekintetében is milyen nehézségek adódnak a műhelyek azonosítása, illetve a fennmaradt oltároknak a segesvári, brassói vagy nagyszebeni oltárkészítő műhelyekhez való társítása tekintetében.  A csíksomlyói szoborral nagy hasonlóságot mutató, egykori székelyzsombori - Lövétéről származó - oltár, amely ma a kolozsvári Szépművészeti Múzeum gyűjteményében látható, valamint a csíkmenasági oltár nem a brassói, hanem segesvári műhelyekhez köthető.

A székelyzsombori oltár középső szekrényébe befért volna egy 227 cm magas szobor, mint a csíksomlyói?

A székelyzsombori oltárnak kb. 2 m magas középszekrényében a Mária-szobor 152 cm magas. Az oltárfelépítmény méretét szabadon alakították. Elég csak a krakkói vagy kassai dóm hatalmas oltárépítményeire gondolnunk.  A csíksomlyói kegyszobor Mihály Ferenc restaurátor mérése alapján: korona nélkül 210 cm, koronával pedig 253 cm.

Azt szokták mondani, a csíksomlyói Szűzanyára, hogy székely Madonna…

A Székelyföldön is, ahogy az egész Kárpát-medencében - akár kiterjeszthetjük akár egész Európára - minden korszakban minden templomnak kellett legalább egy oltára legyen. A helyi lehetőségek függvényében lehettek kisebb vagy nagyobb, színvonalasabb vagy kevésbé színvonalas oltárok, szobrokkal és táblaképekkel díszítve. Egy-egy korszakban az oltárfelépítmény szerkezete is, valamint az ábrázolások típusai és tematikái gyakran ismétlődtek. A 16. század első negyedében fennmaradt erdélyi szárnyasoltárok táblaképei gyakran Dürer-metszetekre vezethetőek vissza. A 15-16. századra jellemző volt az is, hogy a mesterek vándoroltak. Egy-egy renden belül pedig még inkább hozzájuthattak mintákhoz, vagy könyvekben illusztrációkhoz. A somlyói szoborhoz hasonló ábrázolások – több-kevesebb sajátos vonással - gyakoriak a 16. század első negyedében, az Alpoktól északra eső területeken, és jellemzőek a Magyar Királyság Mohács előtti időszakára is. Évszázadok folyamán a székely nép annyira magáénak érezhette a csíksomlyói Szűzanya szobrát, hogy feltehetően ezért is terjedt el a nép körében a „székely mivolta”.

Miért éppen Napbaöltözött Asszony a csíksomlyói kegyszobor?

A Napbaöltözött Asszony ábrázolása nagy jelentőséggel bírt a 15-16. század folyamán.  Az obszerváns ferences rend római anyakolostorában – amelyet éppen a csíksomlyói búcsút engedélyező, IV. Jenő pápa adott át az obszerváns ág részére - is nagy jelentőséggel bírt ennek a kultusza.  A Jelenések könyvében és Teremtés könyvében szereplő, kígyót eltipró Asszony képe az eretnekségek idején intő, ugyanakkor védelmező jellé válhatott. Ugyanakkor IV. Szixtusz pápa törökellenes búcsúkiváltságai is a Napbaöltözött Asszony-kultuszképéhez kapcsolódtak. A magyarországi ferencesek kolostorai pedig éppen a töröktől veszélyeztetett déli országhatárokon, valamint az északi huszita vidékeken helyezkedtek el. 

A csíksomlyói Szűzanya-szobor megfelel a korabeli  Napbaöltözött Asszony megjelenítésének. A Gyermek Jézust karján tartó Szűzanya egy fél földgömbön áll, a lába alatt ott a félhold sarlója, abban pedig az istenanyaságát tagadó eretnekség szimbóluma. A 15-16. században a félhold a török veszélyre utalhatott.  A Szűzanyától elsősorban e nagy veszedelem, valamint az eretnek tanok elterjedését ellen kértek és kaptak védelmet. A somlyói szobor ábrázolásának a népi vallásosságban betöltött szerepét Bálint Sándor a Sacra Hungaria című tanulmányában, valamint Tánczos Vilmos néprajzkutató részletesen elemzi.

Óhatatlanul másként közelítünk a kegyszoborhoz, mint egy átlagos szoborhoz. Mintha lelke volna… Mitől lesz egy szobor Csodákkal ékeskedő? Mi a fizikailag meg nem fogható, de mégis körülötte levő mítosz?

A katolikus teológia tanítása szerint az Istennel való találkozásban elsősorban a szentségeknek van kegyelemközvetítő szerepük. Ugyanakkor a szentek és kiemelten a Boldogságos Szűzanya közbenjárónk. Viszont közvetítésük és jelenlétük tapasztalata nem kötött sem tárgyhoz, sem pedig helyhez. Véleményem szerint, alapvetően az emberségünk igényli a látható és kézzel érinthető jeleket. Minden korban és kultúrában kimutatható az igény az égiekkel való találkozás kiemelt helyeire. A csíksomlyói Szűzanya-szoborhoz nem csupán egyéni, hanem közösségi, történelmi sorsfordulók is kapcsolódnak.  Gondolhatunk itt Csík katolikus hitben való maradására, a hagyomány szerinti 1567. évi ütközetre, vagy 1694. februárjában az ismételt török támadás kivédésére, és arra a számtalan csodás gyógyulásra, amit a 18. században feljegyeztek. Nem véletlen tehát, hogy a csíksomlyói kegyszobrot már jóval a 18. század vége előtt - amikor Batthyány Ignác erdélyi püspök hivatalosan csodatevő Segítő Máriának ismerte el - a ferencesek és a székely nép körében már csodákkal jeleskedő Boldogasszonynak tartották. Közbenjárását évszázadok óta kérjük, egyéni és közösségi életünkért ma is hozzá esedezünk.

Daczó Katalin, Hargita Népe, 2014. szeptember 12.