Postal address:
547595 – Șincai, str. Șincai, nr. 314., jud. Mureș

Mezősámsond

Nepomuki Szent János, oldallagosan ellátott plébánia

1332-ben plébániatemploma volt. Középkori temploma elpusztult. A reformáció alatt a falu református lett. A 18. század elején Keresztúri János udvari káplánja az udvari kápolnában misézett. 1740-ben Berczeczey István templomot és plébánialakot építtetett Keresztúri Miklóssal. A mai templom 1773-ban épült. 1740-től plébánia. Bardócz Mózes plébánost 1944-ben elhurcolták. Földvári táborban halt meg 1945. február 19-én. Utolsó helyben lakó plébánosa Lukács Béla volt (1974–88). A hívek emlékező tanúsága szerint különösen szerette és kétkezi munkájával is támogatta ezt a templomot Bálint Lajos ny. érsek. Ma az üresen álló plébánia épületében a Főegyházmegyei Caritas munkatársai dolgoznak, látogatják az időseket és betegeket.
Mezőbándon már 1332-ben plébániatemplom volt. A régi templom a 16. században a reformátusoké lett, lebontásra került, majd 1884-ben más helyen újat építettek helyette. A katolikusok 1725-ben fakápolnát kaptak, mely helyett 1743-ban kőkápolnát építettek. Mezőbánd gondnoka (Huszár) a II. világháború után plébániai lakást építtetett. 1996-tól a marosvásárhelyi Remete Szent Antal Plébánia plébánosa látja el Mezősámsondot és filiáit is. A bándi üresen maradt plébániára 1996-ban költözött a Páll házaspár: Zsolt és Erika, akik a plébános lelkipásztori felügyelete alatt szervezték a helyi közösség életét: igeliturgiát vezetnek, hitoktatnak. 2004-től helyükbe Vetési-Antal Zoltán és Emese kapott hasonló főpásztori megbízást. A Mezőbándot körülvevő falvakban is, a katolikus szórványban állandó jelenlétüknek, szolgálatuknak köszönhetően, újra megerősödött a hitélet.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!