Orbán Balázs szerint a hagyomány egy remeteszegi kápolnáról tud, amelynek nevét a Maroson túli városrész őrzi. A legújabb időkig csak kevés katolikus lakott ebben a városrészben. Csak az 1980-as évek végén kezdtek itt is tömbházakat építeni. Marosszék falvaiból, a Nyárádmentéről, de Székelyföldről is egyre több katolikus család költözött az Egyesülés (Unirii) negyednek is nevezett lakónegyedbe. Ez tette indokolttá egy ottani misézőhely kialakítását. A házvásárlás nem volt akkoriban kockázat nélküli, mert a Ceauşescu-rezsim politikája miatt nem lehetett tudni, mi kerül lebontásra. A lakónegyed külső határán látszott a legkevésbé kockázatosnak a vásár, s ott a Kerektó utca 2. szám alatti lakást megvásárolta az egyház. A közfalak eltávolítása után ez lett a katolikus hívek gyülekezési helye. A belvárosi plébánia beosztott papjai és remeteszegi önfeláldozó családok szervező munkájának köszönhetően megkezdték a hitoktatást, várva a misézési engedélyt és a vásár jóváhagyását, majd a változás után, 1991-ben a misézést is. Plébániai jellegéhez az állami jóváhagyást már 1990-ben megadták, de önálló plébánost csak 1995-ben kapott a közösség ifj . Ferencz István személyében. A plébániához 550 katolikus hívő tartozik, de ez a plébánia látja el a mezőségi szórvány 21 településén élő híveit is. A templom építésének gondolata már első pillanattól felmerült, és megkezdődtek az előkészületek is. 2002-ben az új plébános Szénégető István, ő folytatja elődje és a plébánia megkezdett templomépítési tevékenységét. A templom tervezője Esztány Győző, a templom és plébánia a Szent Család Templom és Közösségi Ház nevet viseli majd. A templom építése jelenleg is folyik, önálló felelős munkacsoportját Fogarasi Szabolcs irányítja. A közösségben a következő lelkiségi csoportok vannak jelen: rózsafüzér társulat, Életige-csoport, Cserkészet, Szent András Evangelizációs Közösség, csütörtök esti imaközösség, Caritas-csoport. 2009 őszétől Taizé-csoport indul a plébánián. Két testvérplébánia-kapcsolat van, mindkettővel élő a kapcsolattartás: Lüsen (Dél-Tirol) és Szeged (Újszegedi Kalkuttai Boldog Teréz plébánia).
Postacím:
540258 – Târgu Mureș, Str. Vasile Goldiș, nr. 5/1., jud. Mureș
Tel.:
0365-414.187
Fax.:
0365-414.187
Marosvásárhely VI. Remete Szent Antal, Remeteszeg
Szolgálatot teljesít
Kántor: Gergely Sándor SzabolcsÖrökös szentségimádási nap: szeptember 16.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon 11 órakor, hétköznap: hétfon, kedden, szerdán reggel 8 órakor, más napokon 18 órakor Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)