A Marosvásárhelyre 1726-ban visszatért minorita rend által alapított és épített templomról, az egykor hozzá tartozó temetőről tartott érdekfeszítő előadást Barabás Kisanna muzeológus szerdán este a Bernády Házban, a Marosvásárhelyi Örmény-magyar Kulturális Egyesület szervezésében.
Barabás Kisanna korabeli rajzokon szemléltette az épületegyüttes kialakulását
Azok közül, akik manapság a Bolyai utcán felfelé jövet kanyarodnak be a Köteles Sámuelbe, azt talán tudják, hogy karnyújtásnyira van a minoriták temploma és az egykori rendház épületegyüttes, azt viszont jó, ha száz közül egy ember tudja, hogy a saroképület – a nagy bérház – helyén, s tőle valamivel lentebbi területen, ahol most divatos vendéglátóipari egység működik, egykor temető volt. S nem is olyan nagyon rég.
„Akkor még különösen örmény családok használták, s jó rendben tartották” – mondta a templomról, s az ő gyerekkorában még létező, deszkakerítéses temetőről Kelemen Lajos történész. Hogy mint épült a templom s a kolostor, kik voltak az építők, milyen pénzeket használtak erre, egyelőre nagyon keveset tudni erről, ugyanis a dokumentumok eltűntek, jó esetben lappanganak valahol. A történésznek annyi szerencséje volt, hogy a minoriták könyvtára előkerült pincék zugából, s most a Teleki Tékában kutatható. Bár történelmi dokumentumokra csak utalások vannak, ki lehet mégis hámozni némi fejlődéstörténetet belőlük – mondta el Barabás Kisanna. Azt például, hogy egy Keresztes Mártin gróf segítette a minoritákat telekhez 1726-ban, megvásárolván a mai telek egy részét bizonyos Szélyestől, hogy egy kellett hagyniuk a várost, hogy Udvarfalvára költöztek, hogy 1740-ben tértek vissza, no meg azt is, hogy a mai templom helyét 1758-ban vásárolták egy Tollai Márton nevű polgártól. A templomépítést Lopkowitz herceg támogatta, de úgy tűnik, még ez a hercegi támogatás sem volt elég, ugyanis a várparancsnok leállíttatta az építkezést. Ezért van az, hogy építészeti elemek hiányzanak a szentélyrészből, de a hajóból is. Tóth István 1820-ban készített rajza a főtér keleti soráról jól láthatóan ábrázolja a templomot és az L alakú kolostorépületet. Az 1827-es Mikola-féle rézmetszeten pedig még az a kerekes kút is látszik, amely ma is áll a kolostorépület mellett.
A 18. századi metszeten tökéletesen elkülönül a templom és kolostor képe a környező épületektől
A millenniumi ünnepségek környékén a város e részében nagy építkezések kezdődtek. Tulajdonképpen akkor épült be a mai Bolyai utca (akkor még Nagyköz) környéke. A nagy sarok-bérház helyén álló temetőt felszámolták. Az 1760-as évektől temetkeztek a templom kriptájába is, aztán, hogy a temetőt kényszerből felszámolták, a tehetősebbek családok átköltöztették a kriptába elődeiket – véli a még fellelhető adatok birtokában a muzeológus. Egy 1888-ból származó írásos adat szerint a rendtartomány főnökének beleegyezésére volt szükség ahhoz, hogy valakit a kriptába temessenek. A kriptába eltemetett személyek közül olyan, a város történetéből ismert családneveket találunk, mint a Tolnai Antalé, a Verzár Manóé (a 18., illetve 19. századból), Lázár, Petráskó, Kercsó, Csiki (Márton, temetve 1787-ben), Kovács Antal, a rendházfőnök Topody Tamás, vagy a tizennyolc évesen 1817-ben elhunyt Zöldi Anna. Aztán a kriptát 1903-ban járványügyi megfontolásokból lezáratták. Az történt ugyanis, hogy ide egymás fölötti fülkékbe temetkeztek, föld nélkül.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro, 2015.07.09.
