Olyan hírt még soha nem kaptunk, amilyet Csíky Gábor abásfalvi lakos küldött pünkösd után. Amint tehettük, felkerekedtünk, ellátogattunk a szép fekvésű faluba, és elbeszélgettünk Poós Anna nénivel. Már telefonon is kifejezte, mennyire örül az írott pápai áldásnak, amelyet Homoródszentmártonban adott át neki a homoródkarácsonyfalvi egyházközség plébánosa, Tamás Huba.

Poós Anna: a jég hátán is meg kell élni!

„Székelyudvarhelytől nem messze, Homoródszentmárton községhez több település is tartozik, köztük az egyik legkisebb Abásfalva. Állandó lakosok vagyunk feleségemmel együtt ebben a faluban, amely valamikor szebb napokat is megért – írja Csíky Gábor. – A hajdani dicsőség még ki-kikandikál egy-egy ház homlokzati csipkés párkánya alól. Mára alig vagyunk pár százan, abból kevés a gyermek, annál több az idős, már egyedül élő asszony. A kiutat keressük a megmaradás felé. Még van elemi, meg egy szép unitárius templom (…) Ebben a közegben él Poós Anna néni, jövetelünkig egyetlen mélyen katolikus hívő Abásfalván.

Anna néni katolikus családban született Máréfalván, még a múlt század első harmadában. Férje Abásfalvára vitte. A születendő gyerekek apjuk után unitárius nevelést kaptak. Anna nénit még férje sem tudta „átkeresztelni”. Katolikus templom nélkül neki csak a nyári konyhában hallgatott Mária Rádió maradt. Amíg bírja, kocsi híján, időnként gyalog megy vasárnaponként a misére Almásra, Szentmártonba. A megújulást számára a somlyói búcsúk jelentik. Oda mindig eljár, ha lehet, gyalog. Idén, pünkösd szombatján imádkozva, énekelve átvirrasztotta az éjszakát a templomban.

„Hordozóskodtunk”

Anna néni abásfalvi története 1957. február 14-én, Bálint-napon kezdődött. Akkor vitte oda férje „az idegenbe”. Amikor pakolták ki a bútort, apósa meglátta a szentképeket, és mondta: „faragott képet ne csinálj magadnak”. A katolikus faluból érkezett fiatalasszony nem értette. Férje mondta, ne tegye ki, mert itt nem szokás. Anna néni hajlíthatatlan volt: „ettől tovafelé az lesz”. És úgy is maradt. Ma úgy értékeli: „az uram is belenyugodott, nem volt semmi baj”. Soha nem mondtak semmit a „faragott képekre”.

„A Szűzanya, Mária engem örökké megsegített”

Anna néninek viszont nehéz volt, mert nem volt a faluban senkije. Nem maradtak sokáig ott, kollektivizálás után férje a vasúthoz szegődött, Páloson dolgozott. Aztán Máréfalván és Sikaszóban is éltek. Utóbbi helyre, a „nagyerdőre” fájó szívvel ment két pici gyermekével, a kisebbik kéthetes volt. „Tizenkét esztendeig hordozóskodtuk” – summázta élete vonatkozó szakaszát. Első gyermeke meghalt, egy fia és leánya született még. Szentkeresztbányán tizenkét évet dolgozott a vasgyárban, a helyi kollektívben hat évet. Ezekből áll össze a nyugdíja.

Elgyalogol a misékre

A kis lakószoba díszítményein meglátszik keze munkája. Szőtt, varrt, horgolt, sokat kézimunkázott. Összetartottak a szomszédsággal, most inkább televíziót néznek, rádiót hallgatnak – jegyezte meg. Lánya Homoródalmáson lakik, fiáékkal él egy lakásban. Öt dédunokája van.

Nehéz volt idegenben megélnie katolikus hitét. „Annyit keseregtem, amikor a pünkösd jött. A negyvenes évek végén, az ötvenes években a katonaság állott a Cekendnél. Apámék úgyis mentek. Feltették a szekérre a gereblyét, villát. Az úton Somlyóig énekeltek.” Amikor csak teheti, már péntek reggel elmegy a pünkösdi búcsúra. Kedvét leli az érkező zarándokcsoportok áhítatában. Leginkább a szatmáriak érkezésében gyönyörködik.

Anna néninek kezdetben nem mondta senki, hogy közelebb is van katolikus templom, például Almáson. Ezért amikor lehetősége volt rá, a hegyen át, gyalogosan járt misére Lövétére, esetleg haza, Máréfalvára. Homoródremetében is volt egyszer, de megfogadta, oda többet nem megy, hiszen végig erdőn át kellett haladnia. „Most még félősebb” – jegyezte meg. Majd elmesélte, hogy a minap a reggeli busz után szaladt egy medve. „Biztos fel akart ülni” – mondta nevetve.

„Abásfalván nagyon jó a levegő, összetartunk – sorolta. – Amikor összejövetel van, megyek.” Megtudtuk: másnap temetés lesz. Aztán Máréfalvára készül. „Legnehezebb az idegenség. Mindenhol jó, de a legjobb otthon.” Családjából testvérei leányai élnek szülőfalujában. Telefonon beszélgetnek, és meg is látogatja őket. Közben megmutatta rokona, a néhai Pálfi Géza képét, megjegyezve: „Az ő papója és a nannyám testvérek voltak. Soha nem mondta, hogy üldözik.”

„Azért a kicsi Oltáriszentségért lemegyek Szentmátonba”

Az 1937-ben született Anna néni korát meghazudtolóan gyalogol. Vallja: vesz egy botot a kezébe, és az út közepén megy. Arra is emlékezett, hogy néhány éve az akkori plébánossal, Veress Sándor Leventével együtt utaztunk a szentmártoni mise után az abásfalvi eltérőig, ahonnan ő a szokott módon az apostolok lován folytatta hazáig. „Azért a kicsi Oltáriszentségért lemegyek Szentmártonba, Ő vonz oda” – jelentette ki csillogó szemmel. Menten hozzátéve komoran: „ha volna még egy társam, jobb volna”. Azt már Tamás Huba plébánostól tudjuk: minden hónap első szombatján szintén legyalogol a községközpontba, hogy csatlakozhasson a csíksomlyói Mária-köszöntőre induló autóbuszos zarándoklathoz. A következő alkalommal a Homoród menti csoport vezeti az ottani imádságot.

Pápai áldás a hűségért

„Pünkösdvasárnap a szentmártoni katolikus kápolnában szép ünnepség tanúi lehettek a hívők. Ft. Tamás Huba, Homoródkarácsonyfalva plébánosa adta át rövid magyarázat kíséretében Anna néninek az Őszentsége Ferenc pápa által küldött, névre szóló pápai áldást. A jelenlévők tapsoltak örömükben. Néhány órának el kellett telnie ahhoz, hogy Anna néni felfogja, milyen megtiszteltetés érte. A templomkerti beszélgetés után Recsenyéden, az új panzióban látták vendégül a jó szomszédok Anna nénit – írta beszámolójában Csíky Gábor. – Mi a tanulság? Az imának ereje van, az úr Jézus soha nem hagy el bennünket, még a látszat ellenére sem. Anna néni jól imádkozott, mára már egy helyett négy katolikus él Abásfalván. Pünkösdvasárnap az unitárius istentisztelet után a templomkertben beszédtéma volt Anna néni kitüntetése. Mindenki örült az elismerésnek.”

„Kell egy új szeg!”

Látogatásunkkor mi is szemügyre vettük a bekeretezett, díszes dokumentumot. A vetett ágy egyik díszpárnája előtt áll, főhelyen. Anna néni meséli: volt egy, a Kisjézust ábrázoló szentképe. „Elveszett a Jézuskám…” Amikor Homoród menti zarándoktársai mentek Medjugorjéba, kérte, hozzanak egy új, hasonlót neki. „Csak egy akkoracskát…” – mutatta a fél tenyerét. A csíksomlyói két nap után úgy érezte, hosszú lenne a négy és fél kilométer a szentmártoni házkápolnáig. Végül engedett Csíki Gáborék biztatásának… „Meglepődtem erősen – idézte fel az emlékezetes pillanatokat. – Nem egy kicsi szentképet, egy nagyot adtak a kezembe...” Most már csak egy új szeg kell, hogy megfelelő helyre kerüljön a pápai áldás.

Molnár Melinda, Székelyhon.ro, 2015.06.20.