Ritkán olvasunk ilyen hosszú evangéliumi szakaszt a vasárnapi szentmiséken. Eltekintve az első példázattól, a pásztortól, aki elindul az elveszett juh megkeresésére, a második példázat és az irgalmas atyáról szóló példabeszéd Lukács evangélista sajátja, csak az ő evangéliumában találjuk meg Jézusnak ezt a tanítását.
Lukács evangélista azzal a megállapítással indítja elbeszélését, hogy Jézushoz vámosok és bűnösök jöttek, hogy hallgassák őt. A vámosokat a vallásos zsidók azért vetették meg, mert ezek lepaktáltak a római hatalommal, és annak szolgálatában álltak és védelmét élvezték. Az adókat és a kereskedelem utáni vámokat a római adminisztráció kiadta „vállalkozó” szellemű embereknek. Ezek általában többet követeltek, mint amennyit a birodalmi kincstárba be kellett fizetniük. Anyagi hasznot húztak saját honfitársaik túlméretezett adóztatása által. Ilyen vámos volt Máté (Lévi) apostol és evangélista, a jerikói alacsony növésű Zakeus és a templomban mellét verő és Isten irgalmáért esdeklő vámos.
A vámosok és bűnösök szópár érdekes. Egész pontosan nem tudjuk, hogy kik ezek a bűnösök. Feltehetőleg olyanok, akik nyilvánosan bűnben éltek. Olyan kitaszítottak, akikre senki nem állt szóba, s Jézusban azt a Mestert látták, aki őket befogadja, lehetőséget ad életük megváltozására, akire, ha figyelnek, megtérhetnek. (Kozma Zsolt, Jézus Krisztus példázatai, Iránytű Alapítvány, Kolozsvár 2002, 211.) A farizeusok és írástudók két kifogást fogalmaznak meg: „Ez szóba áll bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézusnak a nevét sem említik, csak a megvetést sejtető mutató névmást használják: „ez” ahogyan a templomban imádkozó farizeus beszél a vámszedőről. (vö. Lk 8,11) A tékozló fiú bátyja sem nevezi nevén testvérét, nem szólítja őt öccsének, hanem „ez a te fiad” megvető kifejezéssel határolódik el tőle. (vö. Lk 15,30). Kifejezésükkel Jézust a bűnösök és vámszedők közé sorolják a farizeusok.
Jézus példabeszédben válaszol. Közvetlenül szól a farizeusok és írástudók csoportjához. „Ha közületek valakinek száz juha van … nem megy-e?” Erre a kérdésre a válasz csak igen lehet. Általában az elveszett nyomába ered a gazda, ha csak egy is elvész a juhai közül. Itt ugyan a pásztor szó nem hangzik el, de róla van szó. Az Ószövetségben maga az Isten a legfőbb pásztor, az ő küldöttei, felkentjei pedig a pásztorok. Ezekiel 24 részletesen beszél Istenről, mint népe pásztoráról. „Ha megtalálta” áll a mai szakaszban. Szerencsésebb lenne a következőképpen fordítani: és megtalálván. T.i. a megtalálás biztos, nem feltételes, ahogyan a hivatalos fordítás sejteti. A pásztor egész biztosan megtalálja az elveszettet. Ugyanez a helyzet az elveszett drachma esetében is.
A pásztor és az asszony öröme oly nagy, hogy szinte szükségük van arra, hogy másokkal is megosszák a megtalált juh ill. drachma feletti örömüket. Különös, hogy Jézus a kilencvenkilenc igazról beszél, akiknek nincs szükségük megtérésre. A kortárs rabbik szerint egymással szemben áll a tökéletes igazak és a bűnbánók csoportja. Az előbbieknek nincs szükségük bűnbánatra. Manassze király imájában kifejezi, hogy Isten az igazaktól, mint Ábrahám, Izsák és Jákob – nem kéri a bűnbánatot, de tőle, bűnöstől igen. A farizeusok szerint vannak igazak, és ide sorolják önmagukat, és bűnösök, akiknek szükségük van a bűnbánatra. (Kozma Zsolt, 216.)
Az elveszett juh és drachma ikerpéldázatok, amelyeknek a mondanivalójuk ugyanaz. Az elveszett drachma példázata nem ad új szempontot az elveszett juh példázatához. Csupán érdemes felfigyelni Lukács evangélista jellegzetes stílusára. Gyakran vesz fel olyan eseményeket az evangéliumába, amelyekben a társadalmilag, gazdaságilag, etnikailag, vallásilag mellőzöttek, peremre kerültek szerepelnek. Ezek közül is kiemelendők a nők, akiket legtöbbször pozitívan tűntet fel. A férfi és nő kettőssége végigkíséri a harmadik evangéliumot: József mellett ott van Mária, Zakariás mellett Erzsébet, Simeon mellett Anna. Jézus feltámasztja Jairus lányát, és a naimi özvegy egyetlen fiát. (Kozma Zsolt, 222.)
Szent Ambrus allegorizálva ezt mondja a három példázat kapcsán: Így háromszoros gyógyírt kapunk a bűneinkre: Krisztus a pásztor, testében mint pásztor hordoz téged, az egyház asszonyként keres téged, és Isten atyaként fogad be téged. (Ambrosius, Catena aurea de, http://www.catena-aurea.de/ljcpann24.html)
Isten színe előtt nincs értéktelen személy, még ha egy időre a bűn halálveszélybe is sodorja a bűnöst. Jézus hármas példázata arról tanúskodik, hogy Isten mindenkit visszavár az atyai házba. Nem mintha szolgákra lenne szüksége, hanem egyedül irgalmas szíve indítja erre. Jézus oly messzire ment a bűnösök megkeresésében, hogy őt magát is mint bűnöst elveszítették. Ilyen nagy Isten irgalma, nem ismer lehetetlent, csakhogy megmentsen bennünket, bűnösöket.
Oláh Zoltán, Vasárnap, 37. szám
