1933-ban Vasvári Aladár vezetésével egy bérelt szükségkápolnában ünnepelték a szentmisét. Köllő Ignác építtette a jelenlegi templomot. 1938–46 között, Antal József idejében szerveződött meg az egyházközségi hitélet. 1946-tól a belvárosi plébánia gondozta a híveket. 1965-től újra saját lelkipásztort kapott „vicarius expositus” minőségben. 1971-ben Kovács Béla plébános idejében, Boldogemlékű Márton Áron püspök úr plébánia rangra emelte, Jézus Szentséges Szíve titulussal. 1977–80 között épült a többszintes plébánia, amelynek emeleti részén nyugdíjas papok otthonát rendezték be. Mivel sok moldvai csángó költözött be Brassóba, szükségesnek mutatkozott a román nyelvű liturgia bevezetése a 80-as évek közepén. Jelenleg napi két szentmise van, magyar- és román nyelven. 2003-ban kettévált a bolonyai plébánia és megalakult a brassói III. plébánia Szent Kereszt felmagasztalása titulussal. 2007-től működik a plébánia udvarán felépített Szent Imre Közösségi Ház, 2017-ben lett telekkönyveztetve. 2014–ben felújult a templom belső része (általános renoválás és ablakok cseréje), 2015-ben pedig a templom külső felét restaurálták. A plébánia épület elvesztette papi öregotthoni jellegét a székelyudvarhelyi otthon létrehozásával. Ekkor alakult át a plébánia emeleti része egyetemi kollégiummá.
Filiák: Farkasvágó, Prázsmár, Szászhermán, Olthidvég
Postacím:
500403 – Braşov, str. Zizinului, nr. 7., jud. Braşov
Tel.:
0268-331.571
Fax.:
0268-331.571
E-mail:
Szolgálatot teljesít
Kántor: Bratu Tünde-ArankaÖrökös szentségimádási nap: május 12.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon: 8,30; 10,30; 12 és 18 órakor. Hétköznap 8 és 18 órakor. Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)