Kászonújfalu neve először 1477-ben jelent meg. 1567-ben Újfalu néven 36 kapuval jegyzik. 1614-ben 108 családfőt írtak össze. Az 1661-es tatárjárás megtizedelte a lakosságot. 1701-ben Szent Miklós tiszteletére egy fakápolnát épített Kovács Miklós, Szabó Miklós és Tima Miklós. Ugyanakkor önálló plébánia lett. Helyébe a hívek buzgósága folytán a 18. század első felében kőtemplom épült, amelyre 1768-ban kőtornyot is húztak. 1792-re nagyobb templomot építettek, amelyet 1796-ban Batthyány Ignác püspök szentelt fel. Orgonát Kolonics István épített 1886-ban. Kápolna is van Nagyboldogasszony tiszteletére. A falu tízeseinek nevei: Alszeg, Hermánszeg, Ajnád, Középszeg, Felszeg, Veresvész. 1721-ben 90 háztartása volt. Az 1719-es pestis áldozatainak száma 156, egy másik forrás szerint 207 személy. 1850-ben 1981 volt a lakosok száma. 1950-ben jegyezték a legnagyobb lélekszámot: 1982 személyt. Az utolsó hatvan év népességét nagyon viszszavetette az erőszakos kollektivizálás, mely a fi atal munkabíró családokat és a szabad ifjakat arra kényszerítette, hogy az addig is szűkösen termő földet elhagyják, városok, ipartelepek, gyárak felé siessenek, és ott keressenek munkát, megélhetést és otthont. Így a falu lakosainak száma nagyon visszaesett.
Postacím:
537236 – Casinu Nou, nr. 268., com. Plăieșii de Jos, jud. Harghita
Tel.:
0266-333.131
Szolgálatot teljesít
Örökös szentségimádási nap: május 8.
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)