Házfőnök: Fr. Kádár Ernő Kristóf OFM
Mobil: 0740-865.546
E-mail: kadarkristof@gmail.com
Székelyudvarhely katolikus hívei már a reformáció idejében találkoztak a ferencrendi barátokkal. Amikor a városból ki volt tiltva a katolikus pap, a katolikusok kénytelenek voltak Bethlenfalvára járni misére, ahová Csíksomlyóról jártak át ferencesek, hogy a hívek lelki igényét kielégítsék. Udvarhelyre való végleges letelepedésük 1706-ban történt meg, amikor Udvarhely szülöttje, Lakatos István csíkkozmási plébános az atyai örökségét a ferenceseknek adományozta. Erre a területre építették fel templomukat és a kolostort. 245 éven át, 1951-ig, minden területen: a pasztorációban, elemi iskolában, középiskolások nevelésében végzett munkájuk a város lelki fejlődését szolgálta. 1951. augusztus 20-án éjszaka elhurcolták a barátokat, és csak 2000-ben térhettek vissza. A rendszerváltás után a kolostor épületét átadták a mallersdorfi ferences nővéreknek, ők maguk pedig az egykori Seraphicum Collegium épületében rendezkedtek be, ahol rajtuk kívül fiú kollégisták is vannak. Jelenleg 19 középiskolás fiúnak biztosítanak bentlakást s emellett valláserkölcsi nevelést. A lelkipásztori teendőkben is szívesen segítenek mind a helybeli, mind a környékbeli plébániákon.
Kapcsolódó:
Kovács Árpád: Székelyudvarhelyi barátok temploma
Postacím:
535600 – Odorheiu Secuiesc, str. Tamási Áron, nr. 2, jud. Harghita
Tel.:
0266-213.016
Fax.:
0266-213.016
Székelyudvarhely, ferences templom
Szolgálatot teljesít
Kántor: Ilyés LeventeÖrökös szentségimádási nap: október 4.
Szentmisék: vasár- és ünnapnapokon: 9 és 18 órakor, hétköznap 19,15-kor Cikk
2025. szeptember 29-én, hétfőn, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk a székesegyház búcsúját. A de. 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisére szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és híveimet.
Cikk
Jézus sokszor használja a mag képét tanításaiban, amikor Isten országáról beszél, kínszenvedésének előestéjén pedig önmagára alkalmazza, a búzaszemhez hasonlítja magát, melynek meg kell halnia, hogy termést hozzon (vö. Jn 12,24).
Cikk
Boldog, aki nem veszítette el a reményt (vö. Sir 14,2)