Kolozs 1199-ben Clus, 1291-ben Kolos, majd Clusakna (Kolos Akna) néven szerepelt. Első lakói német telepes sóbányászok voltak. 1199-től papja Henrik esperes, 1332-ben plébánosa Tamás volt, templomát pedig Szent Mihály tiszteletére szentelték. A középkorban Szent Imre-temploma is volt, az akkori, városnak számító Kolozs északkeleti szélén. Hunyadi János ebben a templomban misealapítványt tett. A 13. században a plébános sórészesedést kapott a székeskáptalannak és a püspöknek szállított só után. 1472-ben Domokos plébános Szent Katalin kápolnát alapított. A község lakói 1587-ben unitáriusok lettek. I. Rákóczi György parancsára 1634-ben az egyház javait meg kellett osztaniuk a reformátusokkal, akik 1825-ben saját templomot építettek. A 18. század végére egyre több lett a katolikus. A katolikusok 1714–30 között kápolnát építettek Grienner Péter sótisztviselő segítségével. A plébániát 1719-ben újraalapították. A mai templomot Nepomuki Szent János tiszteletére 1808-ban emelték. Jézus Szent Szíve ünnepének bevezetését az egész egyházra nézve XI. Piusz pápa 1929-ben rendelte el. Az egyházmegyében is fellendült Jézus Szívének a tisztelete, a templom titulusa pedig Jézus Szentséges Szíve lett. A templom kegyura, ami nagy kiváltsággal járt, a pénzügyminiszter.
1864-től 1948-ig katolikus iskolája volt, melyet még nem sikerült visszaszerezni. Anyanyelve 1880-ig magyar, 1940-ben magyar és román. Filiái 1917-től Apahida, Kolozsbós, Kolozskara, Kolozskopárd, Magyarkályán, Mezőőr voltak. Ezekben a helységekben ma nincs katolikus hívő. A katolikusok száma 1910-ben 1128, 1940-ben 1136, 2000-ben 240 magyar, 360 roma, 2009-ben 200 magyar, 150 roma.
Postal address:
407240 – Cojocna, str. Republicii, nr. 104, jud. Cluj
Phone:
0264-234.074
E-mail:
On duty
Cantor: Mátyus SzabolcsPerpetual Eucharistic Adoration Date: szeptember 7.
Holy Masses: Vasár- és ünnepnapokon 10 órától. Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families.
Cikk
If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!