Erzsébetváros
Postal address:
555500 – Dumbrãveni, str. Timotei Cipariu, nr. 1., jud. Sibiu

Erzsébetváros örmény szertartású plébánia

Árpád-házi Szent Erzsébet, oldallagosan ellátott plébánia
On duty

A hagyomány szerint az első örmények 1654-ben érkeztek Ebesfalva területére. A főleg Moldvából menekülő örmények I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével, Dániel Tódor vezetésével telepedtek le 1685-ben. 1733-ban az örmények kiváltságot nyertek. 1758-ban megvásárolták az Apafi -birtokot, ettől kezdve Ebesfalvának Erzsébetváros a neve (Mária Terézia királynő kiváltságlevele 1758. november 28-án). 1786-ban az örmények elnyerték a szabad királyi városi rangot. Az unió elfogadása után 1708-ban szervezték meg az örmény szertartású plébániát Edelbej János plébános vezetésével. Az évek során kilenc templomot és kápolnát építettek. 1725-ben építették első templomukat a Szentháromság tiszteletére, majd 1766–1791 között hatalmas templomukat Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére. A velencei mechitarista szerzetesek már 1720 után letelepedtek a városban. 1753-ban Sztojka Zsigmond Antal erdélyi püspök engedélyével rendházat, iskolát és templomot építettek Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére, mely templomot 1796-ban bővíteni kellett. A mechitaristák 1921-ben feladták kolostorukat, és az erdélyi püspökség veszi át. Az utolsó örmény szertartású plébános Diarian Armenag Ferenc (1913–1990).

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!