Brád
Postal address:
335200 – Brad, str. Liceului, nr. 5-7., jud. Hunedoara

Brád

Szent Anna, plébánia
Supporting parish:

Annak ellenére, hogy Brádon már 1882–1887 között felépül a templom, önálló plébániává csak 1911-ben lesz. Mindeddig a kőrösbányai ferences kolostor filiája Brád és Kristyor is. 1910. december 31-én Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök a távolság és a hívek nagy száma miatt önálló plébániai rangra emeli, hozzákapcsolva Kristyort mint filiát és a környező falvakban élő katolikus hívek lelki gondozásának feladatát is. Az önállósított plébánia első kinevezett plébánosa Csányi Kálmán, aki 1911-ben vette át a plébánia vezetését. Mivel a plébánia épülete szűkös volt, a Státus segítségével és a hívek adományaiból új plébániát építenek, s egyben restaurálják a templomot is.
1912. szeptember 25-én tartották az első bérmálást, amikor 98 katolikus részesült a bérmálás szentségében. Mivel Mailáth püspök betegeskedett, dr. Fészer Antal nagyváradi püspök végezte a szentségkiszolgáltatást.
Brádon és Kristyoron egyaránt megalakult 1912-ben a népszövetség, amely 80 tagot számlált, de 1914-re eléri a 188 tagot.
Az egyháztanács-iskolaszéki határozat 1919-ben újból helyreállítja a katolikus iskolát, amely meg is kezdi a működését Schlett Árpád tanító irányításával. 1920-ban a katolikus, református és unitárius püspökök nyilatkozatot adnak ki, amely szerint, ahol szükséges, a felekezeti iskolákat össze kell vonni. Brádon a katolikus és református iskolát érinti az ügy, természetesen anyagi okok és létszámhiány miatt. Emiatt a református iskolába járnak a katolikus gyerekek is, de 1921 szeptemberére újból működik a katolikus iskola.
1923 novemberében megalakul a Jézus Szíve társulat és az oltáregyesület.
1934. augusztus 18-a nagy ünnep a brádi közösségnek: Valeriö V. pápai nuncius celebrálta a szentmisét. Ugyanebben az évben október 7-én megkezdődik az első misszió.
1935-ben az orgonát Wegenztein Richárd temesvári orgonagyártó és -építő újjáépíti, majd a templombúcsú keretében felszentelik.
1937. augusztus 1-jén megünnepelték a templom 50. jubileumát, Kacsó László főesperes végezte a szentmisét.
1938-ben szeptemberében Márton Áron püspök kinevezését is megünnepli a brádi közösség. Fontos ünnepe a közösségnek 1944. június 27-én a bérmálás, amikor 73 fiatalnak szolgáltatja ki Márton Áron püspök a bérmálás szentségét.
Trebits Jenő plébános már 1951-ben nehezményezi, hogy hívei nem ismerik az anyanyelvüket, ezért mindent megtesz a hittanórákon és a templomban is, hogy a hiányosságokat pótolja.
1971-ben a brádi plébániához csatolják Boicát is, mivel megszűnik önálló plébánia lenni.
Jelentős ünnepe volt e kis közösségnek 2000, amikor a brádi hívek is emléktábla-avatással ünnepelték a millenniumot.
A bányák fokozatos bezárása miatti elvándorlás, valamint a népességcsökkenés miatt Brád és a hozzá tartozó filiák katolikussága elöregedett. Egyre több hívőnek jelent problémát az anyanyelv használata, a meglévő épületek karbantartása. Hála azonban a lelkipásztoroknak és a megmaradt hívek erőfeszítéseinek még él és létezik a katolikusság Brádon. 

Number of souls: 108
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!