Az 1567. évi regestrumban Ditró már 26 kapuval szerepel. Ha ezt vesszük alapul, akkor Ditró 15. századbeli település lehet. A régi iratokban, oklevelekben Ditró 1567-ben Gytró, 1602-ben Gitró és 1710-tól Ditró névváltozatokkal szerepelt, 1758-tól pedig Gyergyó-Ditró néven. Legújabb neve: Ditró. Ditró lakossága zömében római katolikus. Már 1500-tól önálló plébánia volt, majd Szárhegy filiája lett. 1711. május 30-tól voltak anyakönyvei, ami azt bizonyítja, hogy ekkor vált külön a szárhegyi egyházközségtől. A kistemplom építése ideje nem ismert. A 13. században valószínűleg kápolna jellegű lehetett, amit később átalakítottak. Tornyát 1653-ben kezdték építeni. 1756–57-ben sor került a templomhajó kibővítésére. A főajtó kőrámáját a régi faragott kövekből állították össze. A cinterem várfalszerű kerítéseinek hátsó részén két bástyatorony emlékeztet a régmúlt időkre. A főoltáron Alexandriai Szent Katalinnak, a templom védőszentjének oltárképe található. A 19. század második felére ez a templom már szűknek bizonyult a közel 6000 lélekre gyarapodott katolikus közösség számára. A közösség képviselőtestülete 1891-ben úgy döntött, hogy új templomot építenek. Erre a célra a közbirtokosság javaiból 950 hold erdőt bocsátottak az egyházközség rendelkezésére. A templom 1908–1913 között épült Takó János plébános vezetésével. Az egész medencében a legnagyobb, kéttornyú, neogótikus templom hossza 56 m, szélessége 23 m, toronymagassága 73 m. Főoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik. Ezek a szobrok Jézus Szent Szívét, Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolják, és a helyi szobrászművész, Siklódi Lőrinc alkotásai. A hatalmas csillárokat vasúti sínek tartják. A gazdagon színezett ablakok a 12 apostolt ábrázolják. A monumentális építkezés végül 800 000 aranykoronába került, és gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök szentelte fel 1913. július 13-án, Jézus Szívének ajánlva.
Örökös szentségimádási napok:
Július 19. – Szent Imre templom
Október 9. – Jézus Szent Szíve templom
Október 20. – Szent Katalin templom
Postal address:
537090 – Ditrău, str. Libertății, nr. 33., jud. Harghita
Phone:
0266-353.198
Fax:
0266-353.198
Gyergyóditró
On duty
Cantor: Bakos FerencCikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families.
Cikk
If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!