Csíkszentdomokos
Postal address:
537275 – Sândominic, nr. 1647., jud. Harghita

Csíkszentdomokos

Szent Domokos, plébánia
On duty
Cantor: Fórika Attila

Oklevelekben 1567-ben bukkant elő Zent Damokos néven. A falu sokkal régebbi, Szent Domokosról nevezett templomáról megmaradt román kori faragott kövek tanúskodnak: ajtókeretek, kő keresztelőkút, kő szenteltvíztartó. A templom második, gótikus korszakából a szárnyasoltár töredéke és egy cseh mester alkotása a Szentháromságról, vagy más értelmezés szerint: Jézus: pap, próféta és király maradt fenn (ezeket a Csíkszeredai Múzeumban őrzik). A pápai tizedjegyzékben szerepelt egy Torku (Torkov) nevű plébánia. Mivel Szentdomokos a Tarkő havas alatt fekszik, nem lehetetlen, hogy Tarkő az elődje volt. A reformáció után kétszer is (1695 előtt és 1725-ben) közös papja volt Csíkszenttamással. 1795–1802-ben építették a mai barokk templomot, három új haranggal (az 1802-es, 1804-es Brassóból, az 1805-ös pedig Szentgyörgyről). Az 1950-es években Bukarestben egy 430 kg körüli harangot öntettek. A régi középső harangot az 1980-as években kivitték Marosfőre. 1986-ban Passauból szerzik meg az 1150 kg-os Szent Katalin-harangot, amelyet két évig a vámnál visszatartottak, így csak 1988 adventjén tették a helyére. 2006 júliusától a nagyharang folyamatosan repedt, ezért leszerelve visszajuttatták Passauba. Az újraöntött 1100 kg-os Katalin-harangot 2007. december 16-án szentelték fel. Bálint Lajos érsek plébánossága alatt, 1972-ben általános restaurálásra került sor, amikor a régi szobrokat visszahelyezték az oltárokra. A Madonna-szobor az 1500-as évek elejéről való. 1999 és 2009 között végezték el a templom teljes restaurálását a toronytól a padlózatig. 2006-ban a padlócsere előtt régészeti kutatás is folyt, és a mostani járószint alatt egy méter mélységben megtalálták a régi, 1400-as évekből való gótikus templom alapfalait a sekrestyével együtt. 2009 és 2010 folyamán az orgona teljes felújítását Papp Zoltán orgonajavító fogja elvégezni. A 1860-as évekből való Takácsy Ignác-féle és az 1924-ből való Szeidl Ferencféle orgonából lesz egy restaurált orgona.
Csíkszentdomokos templomában keresztelték Márton Áron erdélyi püspököt. 1500-tól létezett katolikus iskola. melyet 1948-ban államosítottak. 1599. november 1-jén a közeli Pásztorbükk nevű erdőben ölték meg Báthori Endre bíborost, Erdély fejedelmét. Helyét kereszt jelöli. 1944. október 8-án 11 személyt végeztek ki a Maniugárdisták.

Perpetual Eucharistic Adoration Date: május 17.
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!