Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Főtisztelendő paptestvérek, kedves hívek!

 

A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.

A Szentírás szavait követve – „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek” (Zsid 13,7) – szeretnénk közösen megünnepelni ezt a különleges születésnapot. Ezért szeretettel hívjuk és várjuk a kedves paptestvéreket és híveket a gyulafehérvári székesegyházba, hogy 2026. február 24-én, kedden Szent Mátyás apostol ünnepén, délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisén vele együtt ünnepeljünk és imádkozzunk érte. A szentmise után a székesegyházban ünnepi köszöntésre kerül sor.

Imádkozzunk a 80. életévét betöltő György érsek atyáért: a jó Isten áldja meg, tartsa meg erőben és egészségben, hogy még sokáig tanulhassuk életpéldája nyomán a Boldogságos Szűzanya alázatát, aki boldogan dicsérte Istent: „Magasztalja lelkem az Urat!” (Lk 1,46).

 

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!