Szentkeresztbánya
Postacím:
535800 – Vlăhița, str. Podișului, nr. 5., jud. Harghita
Tel.:
0266-246.035

Szentkeresztbánya

Jézus Szent Szíve, plébánia
Szolgálatot teljesít
Kántor: Siklódi Sándor

A település 1836–37-ben létesült, amikor Gyertyánffy János vashámort és vasbányászatot hozott létre. A település lakói egyházilag Szentegyházához tartoztak. 1922-ben saját egyháztanácsot alakítottak, majd 1927-ben az iskola épületében havonta egyszer szentmisét mutattak be. 1935-ben megfogalmazódott egy kápolna építésének gondolata. Még abban az évben fel is építették és Jézus Szent Szíve ünnepén bemutatták az első szentmisét. 1941-ben különálló helyi lelkészséggé alakult Török Ferenc esperes vezetésével. A háború után a lakosság körében gyorsan terjedtek a kommunizmus eszméi. Rövid idő alatt már „Kicsi Moszkvának” nevezték Szentkeresztbányát. Az újdonsült kommunisták Török Ferenc esperest elkergették, lakását szétverték. Ettől kezdve újra Szentegyházáról látták el a hívek lelkigondozását. 1984-ben a kápolnát kibővítették. A rendszerváltás után, 1990 januárjában önálló plébánia lett. A Főhatóság a plébánia vezetésével a szentegyházasfalvi segédlelkészt, András Józsefet bízta meg, aki 10 évig vezette a plébániát. A templom mellett megvásároltak egy magánházat, s ezt alakították át papi lakássá. Ma az egyházközség saját kántori lakással, temetővel, egy ifjúsági és cserkészházzal rendelkezik.

Örökös szentségimádási nap: március 25.
Cikk
Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében: (Részlet az V. / 2026. számú körlevélből)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság szervezésében ebben az évben is kántorvizsgát tartanak azok részére, akik a szükséges ismeretek elsajátítása után kántori oklevelet szeretnének szerezni. (Részlet az V. / 2026 számú körlevélből)
Cikk
A papi hivatások ébresztése, felismerése és gondozása Egyházunk egyik legszebb és legfontosabb küldetése. Az Úr ma is hív munkásokat aratásába, ugyanakkor szüksége van olyan lelkipásztorokra, akik segítenek meghallani és felismerni ezt a hívást.