Szék
Postacím:
407573 – Sic, Str. I., nr. 125., jud. Cluj
Tel.:
0264-228.464

Szék

Nepomuki Szent János, plébánia
Szolgálatot teljesít

1291-ben Zek, 1315-ben Scekakna néven írják. Mivel német sóbányászok telepedtek ide, az első templom építése a 11. századra tehető. III. Endre 1291-ben szabadságjogokat adott a hospites telepeseknek. A tatárjárás után új templom épült 1250–60 körül. Az első templom a tatárjárás áldozata lett. A mai templomot 1250–60 között emelték. A csúcsíves részek az 1432. évi építkezésből származnak. A Szentlélek tiszteletére volt szentelve. A reformáció idején az unitáriusok kerültek többségbe, de 1638-tól csak reformátusok maradtak. A katolikus élet 1714-ben indult újra a kolozsvári ferencesek missziójával. 1741-ben Vinkler Márton telket ajándékozott templomépítés céljából, később még vásároltak hozzá. Ma a legnagyobb telek a faluban. 1742-től plébánia. A templom alapkövét 1753. június 3-án tették le, 1756-ban befejezték, 1758. május 12-én Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelték. 1795-ben átalakították. 1849-ben a templom és a rezidencia is leégett, de csakhamar újjáépítették. Augusztus 24-én, Szent Bertalan apostol ünnepén a katolikusok és reformátusok minden évben bűnbánati napot tartanak az 1717-ben a tatárok által elhurcolt 600 ember emlékére. Ferencesek vezették, 1988-tól pedig egyházmegyés papok. A ferencesek a kezdetektől fogva tanítottak, 1794-ben külön iskolát építettek a rezidencia telkén, amelyet 1948-ban államosítottak és csak a változás után adtak vissza.

Lélekszám: 150
Örökös szentségimádási nap: augusztus 24.
Cikk
250 igen szavazattal 2026. február 18-án a Képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely már korábban átment a Szenátuson is, és amely megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról a 2026-os évet „Márton Áron püspök évének” nyilvánítja. (Forrás: Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóközleménye)
Cikk
Hamvazószerdával belépünk a nagyböjt szent idejébe. Ez az idő minden esztendőben arra hív bennünket, hogy elmélyülten szemléljük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, megváltásunk misztériumát. Nem pusztán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem arra a szeretetre, amellyel Isten egészen a kereszthalálig elment értünk.
Cikk
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.