1567-ben említi a regestrum. 1726-ig egy kis fatornyú kápolna állott, 1726–28-ban a Lázár család támogatásával új templomot építettek, ezzel érdemelte ki, hogy önállósították. 1730-ig Gyergyóalfalu filiája volt. Sorger Gergely püspök a hívek kérésére 1730. március 15-én önálló plébániává nyilvánította, és kinevezte az első plébánost Tobi Mihály személyében. A hívek számának gyarapodása miatt 1867-től tervezték egy nagyobb templom építését, amely 1875–78-ra fel is épült. Fogarasy Mihály püspök szentelte fel 1878-ban, Egyed Pál plébános idejében. A plébániai lak 1730-ban épült, illetve 1779-ben és 1846-ban. A mai 1909-ben, Török Ferenc plébános idejében készült el. Gyergyócsomafalva Szászfalunak nevezett részében 1992-ben tették le annak a templomnak az alapkövét Bakos Sándor főesperes-plébános idejében, amelyet 1995-ben szentelt fel Jakubinyi György érsek. Katolikus iskolája volt 1738-tól, 1948-ban államosították.
Postacím:
537050 – Ciumani, nr. 260., jud. Harghita
Szolgálatot teljesít
Kántor: Ambrus TiborÖrökös szentségimádási nap: október 6.
Szentmisék: Vasár- és ünnepnapokon: 8:30 (Szászfaluban) , 10:00 és 18:00 órától (téli időben 17:00 órától)Hétköznap: hétfőn és csütörtökön 18:00 órától (téli időben 17:00 órától), a többi napokon 7:00 órától
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)