A régi feljegyzések szerint 1365-ben a falu már viselte a nevét. A község a nevét a szárhegyi Lázár gróft ól vette, akinek tulajdona volt, később átkerült a Torocz uraságokhoz, majd a Béldi, Petki és Apor családokra szállt át, akik jobbágyokat telepítettek a területek megművelésére. A falu eredeti helye a jelenlegitől kb. 8 km-re volt (most Kápolnamező a neve). A kis templom és a kápolna egy tragikus tűzvészben leégett, ezért a falu lakosai az 1500-as évek elején a jelenlegi helyre költöztek. 1567-ben 14 kapuval említik. A falu központi részében emlék-kőkereszt helyén épült egy új kápolna 1580–1582 körül. Háromszáz év elteltével, 1882. július 14-én azonban ez a kápolna is leégett. A tűzvésznek a falu alszegi része összes házával áldozatul esett. 1883-ban épült a jelenlegi templom az Oltáriszentség, Úrnapja tiszteletére (100 méterrel lennebb.) Kozmás fi liája volt a lázárfalvi egyházközség, az 1726-i önállósítási kísérletet a patrónus Aporok megakadályozták. A főpásztor csak 1914-től hagyta jóvá az egyházközség önállósítását, az első helyi plébános Potovszky Dávid volt.
Postacím:
537066 – Lăzărești, nr. 1., com. Cozmeni, jud. Harghita
Tel.:
0266-334.325
Szolgálatot teljesít
Örökös szentségimádási nap: május 2.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon 10,30, du. 5, illetve 7 órakor. Hétköznap reggel 8, du: 5, illetve 7 órakor Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott főpásztora, Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek folyó év február 13-án – Isten kegyelméből – betölti 80. életévét. Ez a jeles nap rendkívüli lehetőség mindannyiunk számára, hogy az emeritus érsek atyával közösen adjunk hálát a jó Istennek.
Cikk
Lelkigyakorlatos továbbképző lesz kántorok részére 2026. január 26-29. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A továbbképző január 26-án, hétfőn 15 órakor kezdődik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy 14 óráig érkezzenek meg, hogy a program kezdetéig szállásukat elfoglalhassák.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)
Cikk
A 2025-ös Jubileumi Szentévünket bezárva a következő hét évben egészen a 2033-as rendkívüli szentévig, amikor a megváltásunk 2000. évét ünnepeljük, főegyházmegyénk a szentségeket választja egy-egy lelkipásztori év témájának.
(Részlet a X./2025 számú körlevélből)